Átadták a megújult Szép Juhászné utat a II. kerületben

Út

Átadták a budapesti Szép Juhászné utat, amelyet 300 millió forintból újított meg a II. kerületi önkormányzat. Láng Zsolt (Fidesz-KDNP), a kerület polgármestere szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy célként tűzték ki, hogy az útépítés befejeződjön tanévkezdésre.

Az utat kerékpáros futammal avatták fel

Az erdőben kanyargó utat – amely a Budakeszi utat köti össze a Nagykovácsi úttal – az északi-budai közlekedés fontos szereplőjeként jellemezte. Hozzátette: tulajdonképpen az M0-ás út hiányzó szektorának tekinthető, ami az agglomerációs települések közötti forgalom helyszíne. Az utat kerékpáros futammal avatták fel, csaknem negyven lokálpatrióta biciklizett végig rajta az átadás előtt.

A felújítást a polgármester azzal indokolta, hogy az út állapota korábban már a közlekedés biztonságát veszélyeztette. Az önkormányzat által finanszírozott beruházásban az út új burkolatot kapott, felújították a vízelvezető rendszert, kicserélték a szalagkorlátokat. Emellett – a biztonságosabb be- és kihajtás miatt – kiszélesítették a Budakeszi úti csomópontot.

Láng Zsolt arra is kitért, hogy a II. kerület az elmúlt tíz évben több, mint 5,5 milliárd forintot fordított beruházásokra, ebből 2,8 milliárd forintot 23 kilométernyi út és 16 kilométernyi járda megépítésére és további 123 milliót kerékpárutakra.

Ajánlott tartalom