Tavaly a magyar építőanyag-kereskedelem piaca 21 százalékkal bővült, forgalma megközelítette a 300 milliárd forintot. Ez az eredmény különösen szép annak fényében, hogy nem szerepel benne az egyéb barkácstermékeket forgalmazó kereskedelmi egységek, valamint az állami megrendelésre létrejött direkt beszállításon alapuló projektek építőanyag-forgalma, így az útépítés sem.
A legkiemelkedőbb hónap az augusztus volt
Tavaly a szerkezetépítés bizonyult a legmasszívabbnak, növekedése elérte a mintegy 40 százalékot. A szerkezetépítés kategóriába tartozó vasáru, falazat, tető, kémény és nyílászáró termékek az összforgalom 40 százalékát képviselték.
A legkiemelkedőbb hónap az augusztus volt, amikor is a falazat- és a tetőforgalom együtt mozgott, a szerkezethez tartozó vasáru forgalma márciustól stabil szintet hozott.
A nyílászárók piaca éves szinten nem nőtt, viszont az év második fele az elsőnél lényegesen erősebb volt. A második legnagyobb részpiac az építési anyagoké volt, amely 6 százalékos értékbeli növekedést ért el tavaly, súlya a piacon 29 százalékot tett ki. Ezen belül a hőszigetelés minden kellékével együtt 10 százalékos növekedést ért el, míg a végső homlokzatképző anyagok forgalma 14 százalékkal nőtt