Az építőanyagok az építészetben

Az építészet rendelkezésére álló természetes vagy mesterséges építőanyagok döntően meghatározzák az építés lehetőségeit s a megjelenést. A történeti építészetben használt természetes építőanyagok a fa, az agyag, illetve a napon szárított agyagtégla és a kő. A mesterséges építőanyagok közül legfontosabb az égetett tégla, illetve az égetett agyag elemek különböző fajtái (pl. a cserép, mázas burkolólapok stb.), a XIX. században jelentőssé vált öntöttvas és üveg, majd később az acél.

Természetes építőanyagok

A fa, mint építőanyag meghatározza az összeépítés lehetséges módját, a terhelés és támasz arányviszonyát s ebből következően a formákat. A faépítészet egyik fő jellemzője az anyag tulajdonságaiból adódó könnyedség. Ezzel szemben pl. a napon szárított agyagtégla nagy falvastagságot követel, nem tűri az erős áttörést, emiatt szükségszerű velejárója a tömbformát érvényre juttató, nehézkes, tömör megjelenés.

Épp így leírhatók a kő- és a téglaépítészet vagy az öntöttvas szerkezetű és az acélvázas építés jellemző formajegyei. Az anyaghasználatból következő szerkezeti és formai sajátosságok a stílust alapjaiban meghatározó tényezőként minden korban hatnak.

Építőanyagok és szerkezetek

A történeti építészetben a stílusjegyek szempontjából a szerkezetek két fő csoportját különböztetjük meg: a teherhordó és a terhelést átadó (térlefedő, áthidaló, kiváltó) szerkezeteket. Az első csoportba tartoznak a falak, a pillérek és az oszlopok, a másodikba a nyílást, illetve a támaszközt kiváltó áthidalások (gerendák, boltívek), továbbá a térlefedő síkfödémek és boltozatok. A falak anyaguk, ill. az építés technikája szerint lehetnek tégla- és kőfalak, valamilyen vázszerkezettel – pl. favázzal – együtt alkalmazott kitöltő falak s különféle öntött falazatok.

Pillérek és oszlopok

A pillérek épülhetnek négy-, sokszög- és körkeresztmetszettel téglából vagy kőből. Lehetnek szabadon álló támaszok, s csatlakozhatnak az egyik oldalukkal falazathoz. Ez utóbbiak a falpillérek. Az oszlopok készülhetnek fából, lehetnek téglából falazottak. hengeres kőidomokból – dobokból – összerakottak, vagy egyetlen kőtömbből faragott monolitikus oszlopok.

A kör keresztmetszetű pillért s az oszlopot nehéz egymástól határozottan különválasztani. Pillérnek általában akkor nevezzük, ha erőteljes, zömök arányú, vagy pedig akkor, ha nincs fejezete.

További teherhordó szerkezetek

A kiváltás vagy áthidalás lehet vízszintes és íves. A vízszintes áthidalás a történeti építészetben többnyire fa- vagy kőgerenda, az íves áthidalás téglából falazott vagy ék alakú kövekből összerakott boltív. Formája szerint lehet félkör, fekvő ellipszis, emeltív, csúcsív stb.

A síkfödém a történeti építészetben a XIX. század végéig többnyire faszerkezetű. Egyik fő típusánál a téráthidaló fagerendákat sűrűn egymás mellé fektetik, az alsó felületüket ebben az esetben nádazásra felhordott vakolat vagy stukkó takarja. A másik fő típusnál a távközökkel fektetett gerendák a rájuk helyezett deszkázat alatt láthatók s a felületüket faragás, festés vagy tagozás díszíti. A fa és a kőgerendás síkfödémnek alsó felületét gyakran négy- vagy sokszögű mélyített mezők – kazetták tagolják. Az ókori (egyiptomi és görög) építészetben a kis fesztávú, ill. a támaszokkal megosztott tereket kőgerendák vagy azokkal együtt alkalmazott kőlapok fedik.

A boltozatok anyaguk szerint lehetnek téglából falazottak, öntöttek és kőboltozatok. Szerkezeti megoldásuk szerint lehetnek valódi és álboltozatok. Az utóbbit kőből vagy ritkábban téglából úgy építik, hogy a vízszintesen fekvő sorok elemeit az alattuk lévő elé egy kissé kiugratják. Szerkezeti megoldásuk szerint külön csoportot képeznek a bordás boltozatok. Formájuk szerint lehetnek dongaboltozatok, ezekből származtatható kereszt- és kolostorboltozatok valamit különböző kupolák.

Építőipari munkás Previous post Az építőanyag kereskedelemben 21 %-os volt a növekedés
Mosogató és csaptelep a konyhában Next post A házi tűzhelytől a modern beépített konyháig