Az ókori Róma építészetében használt építőanyagok

Az ókori Róma építészetében használt építőanyagok

A római építészet alapvető falazó és boltozási anyaga a kő és az égetett tégla. Magában Rómában kisebb szilárdságú tufát és környékbeli mészköveket, közöttük a kemény, pontosan megmunkálható sárgásbarna travertint használták. A császárság korában homlokzatburkolásokhoz és díszítőelemekhez különféle márványfajtákat, így észak-itáliai, carrarai fehér vagy importált görög márványokat alkalmaztak.

A kor egyik legfontosabb építőanyaga: a tégla

Az égetett agyagtéglát az i. e. I. században kezdik használni, majd a császárkorban lett az építkezések egyik legfontosabb anyaga. A mai téglánál többnyire nagyobb méretben készült, de kisebb, 4-5 cm-es vastagsággal. A téglák többnyire négyzet alakúak, 2, 1 1/2 és 2/3 láb (1 láb = kb. 30 cm) oldalhosszúsággal. Ezeket átló mentén felezve is használták. A nagy vastagságú és tömegű falak és boltozatok később nagyrészt betonszerű anyagból, zsaluzatok vagy falazatok között öntve készültek.

Ez a technika valószínűleg az afrikai Karthágó közvetítésével keletről jutott Rómába, és terjedt el a köztársaság korában. Kötőanyaga vulkanikus kőőrlemény, a Nápoly környéki Puteoliból (ma Pozzuoli) származó puccolán. Az ebből és homokból készült betonba kisebb nagyobb köveket ágyaztak, úsztattak.

Az aránylag könnyű, rendkívül szilárd és vízzáró anyag tette lehetővé falazatok és nagy fesztávolságú boltozatok gyors és időtálló kivitelezését. Falazóhabarcsot homok és oltott mész, esetenként puccolán, vakolóhabarcsot ezeken kívül téglapor és gipsz elegyítésével készítettek. Fát síkfödémekhez, fedélszékekhez és nyílászárókhoz használtak.

Ajánlom a figyelmedbe:

Szólj hozzá