makói fürdő

Bővítik a makói fürdőt

Új családi zónával és egy 25×33 méteres úszómedencével bővítik a makói fürdőt, a Hagymatikumot, a beruházás terveit Makovecz Imre vázlatai alapján a MAKONA Kft. készíti el – jelentette be a Maros-parti város polgármestere.

Makovecz Imre egyik legmonumentálisabb munkája

Farkas Éva Erzsébet (Fidesz-KDNP) emlékeztetett arra, hogy Makovecz Imre egyik legmonumentálisabb munkája a makói gyógyfürdő épülete volt. A Hagymatikum átadását azonban már nem élhette meg. Hozzátette: 2011-ben az építész elképzelései nem valósulhattak meg teljes egészében, néhány eredetileg tervezett elem nem készülhetett el.

A bővítés célja az is, hogy a növeljék a fürdő látogatottságát, a nyári időszak mellett nagy számban érkezzenek vendégek télen is. Ezért a fürdőben új családi zónát alakítanak ki multifunkciós élménytérrel. Önálló épületben kap majd helyet egy 25×33 méteres úszómedence, illetve egy kisebb étterem is. Nemcsak a fürdővendégek, hanem a helyben élők és a turisták számára is elérhető lesz – ismertette a polgármester.

Farkas Éva Erzsébet közölte, a kormány a múlt év végén döntött arról, hogy támogatja két Makovecz-mű megvalósítását: a makói fürdő bővítését és az új könyvtár építését. A központi költségvetésből 300 millió forintot biztosítottak a tervezésre és a beruházások előkészítésére.

A fürdő bővítésének tervei nyolc hónap alatt készülnek el, majd 2017-ben, a nyári szezont követően indulhat el a kivitelezés, a beruházás költsége mintegy 2,5 milliárd forint – tette hozzá. Az önkormányzat októberben konzultációt indít, hogy a helybéliek véleménye is megjelenjen a tervezés időszakában – tudatta a polgármester. Makovecz Benjámin, a MAKONA Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, a terveket Makovecz Imre vázlatai alapján készítik el. A hiányzó részleteket pedig olyan szakemberek dolgozzák ki, akik évtizedekig együtt alkottak édesapjával. Ez garancia arra, hogy valóban az eredeti elképzelések alapján készülhessen el a bővítés.

Baromfi vágóhíd Previous post Baromfi-vágóhíd Tiszatenyőn kétszázmillió forintból
Lakáspiac Next post Ugrásszerű növekedést várnak az új lakások piacán jövő évtől a szakértők