Sajátos fejlődést indítottak el a különleges természeti adottságok az újkőkor idején: a mocsaras vidékeken és tavak mellett megjelentek a faszerkezetű, cölöpökön álló, négyszög alaprajzú épületek. A bronzkorban ez az építési mód egyre jobban elterjedt. Az Oka folyó partján, a Genfi-tó mellett és másutt találhatók ilyen épületek. Észak-Európa (Dánia, Német- és Lengyelország, Anglia, stb.) sok helyén síkvidéki faházak épültek.
Állatokat is tartottak az őskori cölöpházakban
A cölöpökre épült és a síkvidéki faépületeknek is lényeges vonzása, hogy legtöbbjük a nagycsaládos társadalomszervezet igényei szerint készült. Általában egyetlen hatalmas (a sík vidéken nemegyszer a 200-300m2-t is elérő) lakótérből álltak. Ezekben a hatalmas épületekben az állattartás nyomai is felfedezhetők. Ekkora épületeket, különösen ezek csoportjait már csak nagyon tudatosan szervezett keretek között, csak társadalmi összefogással lehetett megépíteni. A nagy mennyiségű építőanyag kiválasztása, kitermelése, helyszínre szállítása, megdolgozása és szakszerű épületté formálása már nem volt megoldható családi szervezéssel. Ide már gyakorlott, speciális ismeretekkel rendelkező „szakmunkások” és jól szervező „parancsnokok” is kellettek.
