A csok-igénylések összértéke meghaladta a 100 milliárd forintot

csok

„Szeretnénk Önöket tájékoztatni arról, hogy a csok-igénylések összértéke ezekben a hetekben haladja meg a 100 milliárd forintos lélektani határt. Egy jól ismert lehetőségről van szó, amelyet a lakosság túlnyomó része támogat” – közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

Dömötör Csaba elmondta: 2017 januárjáig majdnem 39 ezer család nyújtott be támogatási kérelmet, az igénylések összértéke pedig megközelítette a 95 milliárd forintot. Az államtitkár közlése szerint a lakosság túlnyomó többsége ismeri és támogatja az otthonteremtési programot: a kormánynak készült felmérések szerint a magyar családok 97 százaléka hallott már az otthonteremtési támogatásokról. Kiemelte, amíg a kormány hivatalban van, addig lehet számítani az otthonteremtési programra. Dömötör Csaba kitért arra, hogy a témában nincs politikai egység a pártok között, az ellenzék „komoly tűz alá vette” a programot, az MSZP például életképtelennek tartja és ez alapján minden bizonnyal el is törölné – fogalmazott az államtitkár, hozzátéve, a támadások a kormányt arra sarkallják, hogy kettőzött erővel védje az otthonteremtési programot. Az otthonteremtés az egyik olyan terület, ahol jól érezhető Magyarország erősödése.

A kormány becslései szerint, ha tízezerrel több új lakás épül, az fél százalékkal emelheti a gazdasági növekedést, valamint az 14-16 ezer új munkahelyet is teremthet – mondta el Dömötör Csaba. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára közölte, a három vagy több gyermeket nevelő, illetve vállaló családok közül ötből négyen élnek a 25 évre szóló tízmillió forintos garantáltan három százalék alatti kamatozású hitel lehetőségével, amelyet a tízmillió forintos vissza nem fizetendő támogatás mellé vehetnek fel. Emellett folyamatos eltolódás látható az új ingatlanok vásárlása felé, azaz egyre többen választják a csok erre felvehető formáját – tette hozzá az államtitkár. Elmondta azt is, hogy a 2016-ban csok-ot igénylők közül minden harmadik család előre vállalt gyereket, ez a következő tíz évben mintegy tízezer gyerek születését jelenti. Novák Katalin szólt arról is, hogy a magyarok többsége saját lakásban lakik és a fiataloknak is fontos a saját tulajdon.

Ezt bizonyítja a Magyar Ifjúság Kutatás 2016, amelynek gyorsjelentése szerint a fiatalok 81 százaléka fontosnak tartja a saját lakást. A kormánynak ezért az a célja, hogy minden magyar embert saját tulajdonú otthonhoz juttasson – jelentette ki az államtitkár. Az otthonteremtési program meghirdetésének demográfiai és gazdaságélénkítési célja volt. Mostanra mindkét tekintetében jelentős előrelépés történt – emelte ki.

MTI