Építőanyagok a román stílusú építészetben

Építőanyagok a román stílusú építészetben

A románkori építészet alkotásainak falazóanyaga túlnyomó részben kemény, de jól faragható mész- és homokkő. Egyes kőszegény vidékeken, így Itália egyes részein hagyományos, Észak-Németországban kialakulóban van a téglaépítészet. Hazánk néhány vidékén is a kő mellett szintén használtak téglát. A falazóhabarcs jó minőségű mésszel és kőzúzalékos vagy durva homok adalékkal készült.

További építőanyagok a román stílusú építészetben

Feltételezések szerint esetenként oltatlan meszet kevertek a habarcsba, amely a falazatban oltódott és kötött meg, ezért igen nagy keménységű és időtálló. A boltozatok kőből, néha kőbordák között téglából épültek. A síkfödémek anyaga fagerenda és deszkázat. Fából készülnek a fedélszékek is. Héjazatuk zsindely, terméspala vagy égetett cserép, egyes vidékeken vékony kőlapok. Íves felületeket, kupolákat ólom-, vörösréz vagy bronzlemezekkel is fednek.

Szerkezetek a románkori építészetben

A román stílusú építészet teherhordó szerkezeteinek alakulását a térlefedések módja szabta meg. A kezdetben még általános, viszonylag könnyű famennyezeteket és nyitott fedélszékeket felváltó boltozatok jelentős súlya és oldalnyomása az alátámasztó szerkezetek, falak, pillérek, oszlopok keresztmetszetének növekedéséhez vezetett. A szélső alátámasztó, egyben térhatároló szerkezetek tömör kő-, egyes vidékeken téglafalak. A közbenső alátámasztások pillér- vagy oszlopsorok, ill. ezek váltakozó sorai, amelyeket boltívek hidalnak át. A pillérek keresztmetszete a lefedéshez boltozati rendszerhez igazodik, többnyire összetett.

Falak és pillérek

A falakat, pilléreket és a nagyobb átmérőjű oszlopokat általában szabályos négyszöghasáb alakúra faragott kőtömbökből habarcsba falazzák. A köveket homlokfelületeiken gondosan megfaragják és pontosan illesztik. Nagyobb falvastagságnál a kétoldali kváderfalazatok közét idomtalan kövekkel töltik ki. Egyes vidékeken szokásos a faragatlan terméskőfal is. amelyet a falsarkok és a vízszintes és függőleges tagolóelemek faragott kövei szegélyeznek. A falak hosszanti merevítésére a falkoronába fa koszorúgerendákat építenek be. A nyílásáthidalások falnyílások fölött és támaszok között egyaránt túlnyomó részben boltozottak. A boltívek félkörösök, csak később jelenik meg az eleinte még aránylag nyomott csúcsív. A boltíveket ék alakúra faragott kövekből falazzák.

A térlefedések kezdetben fagerendás, deszkázott síkfödémek. A gerendák a hosszanti főfalakra és az ívekkel áthidalt támaszsorokra fekszenek fel. A méretek növekedése és a gyakori tűzesetek miatt is a XI. századtól kezdtek áttérni eleinte az oldalhajók és az empórák, majd a főhajók boltozására.

Franciaország egyes vidékein a római emlékek hatására általános a dongaboltozat. Kezdetben az oldalhajókat és az empórákat féldongákkal, a főhajót pedig dongaboltozattal fedték le. Ezt a támaszok fölött hevederívekkel erősítették. Esetenként a főhajót hosszanti donga helyett hevederívek között haránt irányú dongák sorával boltozták be. Így csak a hevederíveknél terhelte a hosszfalakat az oldalnyomás.

Boltozatok

A fejlődés során a dongaboltozatot a keresztboltozat váltja fel. Kezdetben a két egyenlő fesztávú és magasságú, félköríves donga áthatásából keletkező római keresztboltozatot alkalmazzák. Ezzel csak négyzet alaprajzú mezők fedhetők le, és ez erősen megköti a templomok alaprajzát. Ezért a főhajó és a keresztház a négyezetével egyező méretű, négyzetes boltmezők sorozatából áll. Az oldalhajókban főhajó egy-egy boltszakaszának két-két négyzetes boltmező felel meg, az oldalhajók szélessége tehát fele a főhajóénak. Az ilyen alaprajzú boltozatrendszert kötött rendszerűnek nevezik.

A korai keresztboltozatok hátránya nagy súlyuk és oldalnyomásuk, továbbá alaprajzi kötöttségük. A boltozatok továbbfejlesztésénél ezért ezek kiküszöbölésére törekedtek. A római keresztboltozat viszonylag nagy oldalnyomását a félkörös homlokívek mellett az okozza, hogy vízszintes záradékvonalai miatt átlós ívei elliptikusak, nyomottak. Az oldalnyomás az ív emelésével csökkenthető. A XI. század közepétől megjelennek a félkörös átlós ívű keresztboltozatok félkörös homlokívekkel és a közép felé emelkedő záradékvonalakkal. Az így alakított román keresztboltozat oldalnyomása kisebb.

A korai keresztboltozatok süvegeinek vastagsága kezdetben nagy, és a boltozat minden részén azonos, ezért súlyuk tekintélyes és erős alátámasztást igényelnek, kezdetben emelt ívekkel épülnek. A súly csökkentésére a XII. század elején kifejlődik a bordás keresztboltozat. Ennek erősebb, vastagabb homlok- és átlós ívek, bordák alkotják a vázát. amelynek közeit vékonyabb boltsüvegekkel falazzák ki. Az átlós bordákat összemetsződésüknél a boltozat záradékában eleinte a bordák keresztmetszetét követő, utóbb különlegesen tagolt és díszített, súlyos zárókővel ékelik ki.

A bordás román keresztboltozatok kisebb súlyukkal és oldalnyomásukkal lehetővé tették a támaszok keresztmetszetének csökkentését. és így a támaszsorokkal hajókra osztott tér könnyedebb, áttekinthetőbb kialakítását. A kötött rendszerű boltozásnál azonban a támaszsorok támaszai nem azonos terhelésűek.

További felépítés

Minden második támasz a fő és az oldalhajó két-két szomszédos keresztboltozatának vállát hordja, míg a közbensők csak az oldalhajó két keresztboltozatáét. Ezért ezek terhelése és megfelelően keresztmetszete is eltér a főhajó boltszakaszainak sarkain álló támaszokétól, pillérekéből. Ennek kiküszöbölésére a kötött rendszeren belül jön létre a XII. század elején a román bordás keresztboltozat fejlettebb változata, a hatsüveges boltozat.

A keresztboltozat két oldalsó boltsüvegét középső harántbordával két-két süvegre osztják. A boltozatnak így a hosszfalak között továbbra is egy-egy, a hosszfalak mentén két-két homlokíve van. A hajók közötti támaszsorok minden támaszát a fő- és az oldalhajó felől egyaránt két-két boltváll terheli,

A kötött rendszer szerkezeti, alaprajzi és részletképzési kötöttségeinek teljes kiküszöbölésére végül olyan keresztboltozatot fejlesztenek ki, amellyel téglalap alaprajzú boltmező is kifogástalanul lefedhető. Ehhez a homlokíveknek – a téglalap oldalhosszúságainak megfelelő eltérő fesztávolsága mellett azonos záradékmagasságúaknak kell lenniük. Ennek megoldásaként jelenik meg Franciaországban a XII. század első felében a csúcsíves keresztboltozat, amelynek homlok- és átlósívei egyaránt csúcsívek. Ennek szerkezeti és formai kihatásai is vezetnek végül az új stílus, a gótika kialakulásához.

A sokszögű és a kör alaprajzú centrális terek, egyben a négyezetek jellegzetes lefedése a kolostorboltozat vagy a cikkelyes kupolaboltozat. Utóbbit, valamint bizánci hatásra Franciaország egy részén a csegelyes gömbkupolát hosszanti terek négyzetes szakaszainak lefedésére is alkalmazták

Román stílusú épületek

Közzétette: 

15 évet dolgoztam építőanyag kereskedésekben marketingesként és a cégek weboldalának kezelőjeként. Egy idő után azonban más dolgok kezdtek érdekelni, de az otthonteremtéssel kapcsolatos szerelem megmaradt. Ezért indítottam ezt a weboldalt. Szeretnék segíteni azoknak, akik az építkezés vagy felújítás rögös útjára léptek, vagy egyszerűen ők is a téma szerelmesei.

Ajánlom a figyelmedbe: