Románkori templom

Építőanyagok a román stílusú építészetben

A románkori építészet alkotásainak falazóanyaga túlnyomó részben kemény, de jól faragható mész- és homokkő. Egyes kőszegény vidékeken, így Itália egyes részein hagyományos, Észak-Németországban kialakulóban van a téglaépítészet. Hazánk néhány vidékén is a kő mellett szintén használtak téglát. A falazóhabarcs jó minőségű mésszel és kőzúzalékos vagy durva homok adalékkal készült.

További építőanyagok a román stílusú építészetben

Feltételezések szerint esetenként oltatlan meszet kevertek a habarcsba, amely a falazatban oltódott és kötött meg, ezért igen nagy keménységű és időtálló. A boltozatok kőből, néha kőbordák között téglából épültek. A síkfödémek anyaga fagerenda és deszkázat. Fából készülnek a fedélszékek is. Héjazatuk zsindely, terméspala vagy égetett cserép, egyes vidékeken vékony kőlapok. Íves felületeket, kupolákat ólom-, vörösréz vagy bronzlemezekkel is fednek.

Szerkezetek a románkori építészetben

A román stílusú építészet teherhordó szerkezeteinek alakulását a térlefedések módja szabta meg. A kezdetben még általános, viszonylag könnyű famennyezeteket és nyitott fedélszékeket felváltó boltozatok jelentős súlya és oldalnyomása az alátámasztó szerkezetek, falak, pillérek, oszlopok keresztmetszetének növekedéséhez vezetett. A szélső alátámasztó, egyben térhatároló szerkezetek tömör kő-, egyes vidékeken téglafalak. A közbenső alátámasztások pillér- vagy oszlopsorok, ill. ezek váltakozó sorai, amelyeket boltívek hidalnak át. A pillérek keresztmetszete a lefedéshez boltozati rendszerhez igazodik, többnyire összetett.

Falak és pillérek

A falakat, pilléreket és a nagyobb átmérőjű oszlopokat általában szabályos négyszöghasáb alakúra faragott kőtömbökből habarcsba falazzák. A köveket homlokfelületeiken gondosan megfaragják és pontosan illesztik. Nagyobb falvastagságnál a kétoldali kváderfalazatok közét idomtalan kövekkel töltik ki. Egyes vidékeken szokásos a faragatlan terméskőfal is. amelyet a falsarkok és a vízszintes és függőleges tagolóelemek faragott kövei szegélyeznek. A falak hosszanti merevítésére a falkoronába fa koszorúgerendákat építenek be. A nyílásáthidalások falnyílások fölött és támaszok között egyaránt túlnyomó részben boltozottak. A boltívek félkörösök, csak később jelenik meg az eleinte még aránylag nyomott csúcsív. A boltíveket ék alakúra faragott kövekből falazzák.

A térlefedések kezdetben fagerendás, deszkázott síkfödémek. A gerendák a hosszanti főfalakra és az ívekkel áthidalt támaszsorokra fekszenek fel. A méretek növekedése és a gyakori tűzesetek miatt is a XI. századtól kezdtek áttérni eleinte az oldalhajók és az empórák, majd a főhajók boltozására.

Franciaország egyes vidékein a római emlékek hatására általános a dongaboltozat. Kezdetben az oldalhajókat és az empórákat féldongákkal, a főhajót pedig dongaboltozattal fedték le. Ezt a támaszok fölött hevederívekkel erősítették. Esetenként a főhajót hosszanti donga helyett hevederívek között haránt irányú dongák sorával boltozták be. Így csak a hevederíveknél terhelte a hosszfalakat az oldalnyomás.

Boltozatok

A fejlődés során a dongaboltozatot a keresztboltozat váltja fel. Kezdetben a két egyenlő fesztávú és magasságú, félköríves donga áthatásából keletkező római keresztboltozatot alkalmazzák. Ezzel csak négyzet alaprajzú mezők fedhetők le, és ez erősen megköti a templomok alaprajzát. Ezért a főhajó és a keresztház a négyezetével egyező méretű, négyzetes boltmezők sorozatából áll. Az oldalhajókban főhajó egy-egy boltszakaszának két-két négyzetes boltmező felel meg, az oldalhajók szélessége tehát fele a főhajóénak. Az ilyen alaprajzú boltozatrendszert kötött rendszerűnek nevezik.

A korai keresztboltozatok hátránya nagy súlyuk és oldalnyomásuk, továbbá alaprajzi kötöttségük. A boltozatok továbbfejlesztésénél ezért ezek kiküszöbölésére törekedtek. A római keresztboltozat viszonylag nagy oldalnyomását a félkörös homlokívek mellett az okozza, hogy vízszintes záradékvonalai miatt átlós ívei elliptikusak, nyomottak. Az oldalnyomás az ív emelésével csökkenthető. A XI. század közepétől megjelennek a félkörös átlós ívű keresztboltozatok félkörös homlokívekkel és a közép felé emelkedő záradékvonalakkal. Az így alakított román keresztboltozat oldalnyomása kisebb.

A korai keresztboltozatok süvegeinek vastagsága kezdetben nagy, és a boltozat minden részén azonos, ezért súlyuk tekintélyes és erős alátámasztást igényelnek, kezdetben emelt ívekkel épülnek. A súly csökkentésére a XII. század elején kifejlődik a bordás keresztboltozat. Ennek erősebb, vastagabb homlok- és átlós ívek, bordák alkotják a vázát. amelynek közeit vékonyabb boltsüvegekkel falazzák ki. Az átlós bordákat összemetsződésüknél a boltozat záradékában eleinte a bordák keresztmetszetét követő, utóbb különlegesen tagolt és díszített, súlyos zárókővel ékelik ki.

A bordás román keresztboltozatok kisebb súlyukkal és oldalnyomásukkal lehetővé tették a támaszok keresztmetszetének csökkentését. és így a támaszsorokkal hajókra osztott tér könnyedebb, áttekinthetőbb kialakítását. A kötött rendszerű boltozásnál azonban a támaszsorok támaszai nem azonos terhelésűek.

További felépítés

Minden második támasz a fő és az oldalhajó két-két szomszédos keresztboltozatának vállát hordja, míg a közbensők csak az oldalhajó két keresztboltozatáét. Ezért ezek terhelése és megfelelően keresztmetszete is eltér a főhajó boltszakaszainak sarkain álló támaszokétól, pillérekéből. Ennek kiküszöbölésére a kötött rendszeren belül jön létre a XII. század elején a román bordás keresztboltozat fejlettebb változata, a hatsüveges boltozat.

A keresztboltozat két oldalsó boltsüvegét középső harántbordával két-két süvegre osztják. A boltozatnak így a hosszfalak között továbbra is egy-egy, a hosszfalak mentén két-két homlokíve van. A hajók közötti támaszsorok minden támaszát a fő- és az oldalhajó felől egyaránt két-két boltváll terheli,

A kötött rendszer szerkezeti, alaprajzi és részletképzési kötöttségeinek teljes kiküszöbölésére végül olyan keresztboltozatot fejlesztenek ki, amellyel téglalap alaprajzú boltmező is kifogástalanul lefedhető. Ehhez a homlokíveknek – a téglalap oldalhosszúságainak megfelelő eltérő fesztávolsága mellett azonos záradékmagasságúaknak kell lenniük. Ennek megoldásaként jelenik meg Franciaországban a XII. század első felében a csúcsíves keresztboltozat, amelynek homlok- és átlósívei egyaránt csúcsívek. Ennek szerkezeti és formai kihatásai is vezetnek végül az új stílus, a gótika kialakulásához.

A sokszögű és a kör alaprajzú centrális terek, egyben a négyezetek jellegzetes lefedése a kolostorboltozat vagy a cikkelyes kupolaboltozat. Utóbbit, valamint bizánci hatásra Franciaország egy részén a csegelyes gömbkupolát hosszanti terek négyzetes szakaszainak lefedésére is alkalmazták

Román stílusú épületek

Egy ókori kikötő maradványai Previous post Megtalálták az ókori Cézárea kapuját Izraelben
Építőanyagok, zsaluzó elem, raklap, tégla Next post Az építőanyagok ára emelkedni fog az idén