Az építőipari termelés tavalyi 18,8 százalékos visszaesése után 2017-ben jelentős javulást várnak a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatait kommentáló szakértők. A KSH hétfőn közzétett adatai szerint az építőipari termelés volumene 18,8 százalékkal kisebb volt tavaly az egy évvel korábbinál, amikor 3,0 százalékos növekedést ért el. Mindkét építményfőcsoport termelése csökkent 2015-höz képest, az épületeké 3,7, az egyéb építményeké 33,0 százalékkal. Az építőipari vállalkozások december végi szerződésállományának volumene 89,0 százalékkal meghaladta az előző évit.
Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője elmondta: az uniós finanszírozású beruházások 2015-ben befejeződtek, így az építőipar tavalyi éves teljesítménye nagyon gyenge lett, az idei kilátások azonban kedvezőek.
Kiemelte, hogy az építőipari vállalkozások tavaly december végi szerződésállományán belül az egyéb építményekre vonatkozó szerződések volumene 174 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A szakértő szerint ez azt jelzi, hogy ismét megindulnak az uniós forrásból végzett infrastrukturális beruházások, útépítések.
Virovácz Péter úgy látja: kérdés, hogy folytatódik-e a lakóépületek építésének felfutása, amire mindenképpen szükség lenne, mennyiségben és minőségben is komoly lemaradást kell behozni. Az elemző szerint azonban nem egyértelmű, hogy ilyen infrastrukturális felfutás mellett mennyi kapacitás marad épületek építésére, különösen, hogy a szakemberhiány súlyos problémát jelent az építőiparban. Minden második vállalat növekedésének gátjaként említi, hogy nem talál megfelelő munkaerőt – tette hozzá.
Jelentős javulást vár 2017-ben Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője is, aki szintén az építőipari cégek megnövekedett szerződésállományát emelte ki.
A szakember szerint az idén és jövőre is aktív lesz lakásépítési piac. A lakásépítés áfája azonban a jelenlegi szabályozás szerint csak 2019 végéig lesz 5 százalékos, ha utána esetleg emelkedik az adó, az visszavetheti a lakásépítési kedvet – fejtette ki kommentárjában.
Mester Nándor, az Otthontérkép vezető elemzője úgy véli, hogy idén főleg a lakásépítéseknél és az irodaberuházásoknál juthatnak nagyobb szerephez az építőipari kivitelezők és az építőanyagipari cégek. A lakásépítés élénkülésének sok jele van, egyebek mellett az, hogy az ingatlanfejlesztők sorra hirdetik meg újabb lakóparkjaikat – hívta fel a figyelmet.
Az elemző reagálásában szintén egyre súlyosabb gondként említette a kapacitáshiányt. Tavaly 25 százalékkal nőttek a kivitelezési költségek, idén várhatóan további 10-15 százalékkal emelkednek, s ennek csak kisebb részét fogja átvállalni a kivitelező. Emiatt, valamint a kereslet folyamatos növekedése miatt az új építésű lakások további drágulására lehet számítani, bár az áremelkedés a tavalyinál kisebb ütemű, valószínűleg 5-8 százalékos lesz – fejtette ki Mester Nándor.
Az új lakások piacának bővülése megmozgatja majd a használt lakás piacot is, ami egyben a lakásfelújítások számának növekedését eredményezi – hangsúlyozta kommentárjában Miavecz István, a PPG Trilak Kft. ügyvezető igazgatója. A szakember is úgy látja, hogy az építőipar további növekedésének legnagyobb gátja a szakemberhiány lesz, ami felerősíti az építőipari munkaerő képzésének fontosságát.
MTI