Más építészeti alkotások jöttek létre olyan területeken, ahol helyben vagy attól nem túl nagy távolságra építmények emelésére alkalmas kőanyag állt rendelkezésre. Az ősközösségben élt törzsek kőanyagú építményei között találunk először olyan alkotásokat, amelyeket kultikus célra emeltek. Az őskor embere hamar felfedezte, hogy ezek tartósabbak, maradandóbbak. Még ha nagyobb erőfeszítéssel, sok ember szervezett munkája árán építhetők is fel. Méltók arra, hogy az ősök, a szellemek, az istenségek tiszteletére szolgáljanak.
Az első kő építmények 2 részre csoportosíthatók
Európában a Földközi-tenger medencéjében, Afrikában és Ázsiában is sok helyen vannak a mezolitikum, majd főleg a neolitikum idején létrejött kőépítmények. Ezek között két lényegesebb, különböző módon épített csoport különíthető el: a darabonként több tíz tonnás, hatalmas elemekből összeállított emlékek és a gyakoribb, kisebb, néhány tonnás elemekből készítettek. A hatalmas elemekből készített menhir (hosszúkő) 4-6 méter magas, nagyoltan megdolgozott kőszál, főleg Európa nyugati partvidékéről ismert. Kultikus és természetmegfigyeléshez kapcsolódó rendeltetést tételez fel a tudományos kutatás a Dél-Angliában, a Salisbury-síkságon álló, földsánccal is körülvett hatalmas stonehenge-i kőkör (kromlech) esetében, amely a Kr. e. 2. évezred első feléből származik.
Dolmenekből építettek kezdetleges építményeket
A hatalmas kőhasábokkal átfedett, koncentrikus körökbe rendezett kőpillérek elhelyezkedése, illetve egymáshoz viszonyított helyzete a nyári napéjegyenlőség csillagállásával és az akkori napfelkeltével hozható kapcsolatba. A 32,5 méter átmérőjű külső körben alacsonyabb, a belső körben magasabb, közel 6 méteres kőpillérek állnak. A kutatók megállapították, hogy a Stonehenge-ben található kőtömböket mintegy 500 km. távolságból, Walesből, részben vízi úton szállították a felállítás helyére. A kőelemeket felmelegítéssel és hirtelen lehűtéssel, közben szabályos ütésekkel repesztették, formálták. A munkához érdemben nem használtak fémeszközöket.
Franciaország nyugati partvidékén, Írországban, Észak-Kaukázusban és másutt a Kr. e. 2. évezred közepe táján lapos kőtáblákat állítottak össze, az úgynevezett dolmeneket. Hatalmas álló kőlapokkal vették körül a 4-8 m2-es helyiséget, és az egészet egyetlen kőlappal fedték le. Akad köztük olyan helyiség is (valószínűleg szentély), amely előtt fedett előtér van. Kevesebb erőfeszítést kívántak a kisebb kőelemekből épített alkotások, amelyekhez sokkal több elemet kellett kibányászni, megmunkálni, belőlük kellő állékonyságú építményt emelni. Ezek falait még nem a kötőanyag, hanem az egyes építőelemek súlya és súrlódása tartotta össze.
A főleg csak kőeszközökkel dolgozó kőfaragóknak igen sok, finom illesztésű, pontosan megmunkált falfelületet kellett készíteniük. Bizonyára nagyon sok összeomlott építmény, sok keserves tapasztalat árán tanulták csak meg, hogy ilyen technikai feltételek mellett a lekerekített alaprajzi formákat követő alkotások tartósabbak. A Földközi-tenger medencéjében igen sok ilyen építmény maradt meg.
Megjelentek a folyosók elődjei
Málta szigetén a Tarxien templomegyüttes hatalmas, nemegyszer 4-6 m2-t is meghaladó felületű kőlapjait ívben helyezték el a kései bronzkor építői. Ezen belül kisebb lapokkal vették körül az egymáshoz hosszú oldalaikkal csatlakozó, ovális formájú tereket, amelyek között tengelybe állított ajtók teremtenek kapcsolatot. Az ajtók négyszögletű nyílását egyetlen hatalmas kőlapból vésték ki, felületét kőfúróval dolgozták meg. Kisebb elemekből épült a görögországi Riniben fellelt bronzkori, kb. 9×4 méteres, legömbölyített végű, három helyiségből álló ház. Szardínia szigetén a kései bronzkorban, Kr. e. 1500 táján készített építmények a kőtömbökből szárazon összerakott, kör alaprajzú, úgynevezett nuraghe-ok. A kisebb, 50-60 cm. falvastagságú lakóházakban 2-3 méter belső átmérőjű helyiségek vannak, a nagyobbak 60-80 cm. falvastagsággal és nagyobb belső átmérővel épültek.
A mintegy 7000 épületmaradvány közül a legnagyobb a baruminibeli központi erődítmény, amelynek a tornya még csonka, lepusztult állapotában is magasabb 18 méternél. Földszintjén és első emeletén ép állapotban maradt meg a kör alaprajzú helyiség, a második emelet elpusztult. A közel 35 méter oldalhosszúságú, háromszög alaprajzú építmény központi magja a háromszintes torony, amelyet kisebb földszintes helyiségek, nyitott udvarok és lőréssel ellátott védőfolyosók vesznek körül. Az együttesben belső lépcsők kötik össze az egyes szinteket. A falakat szárazon összerakott, 40-60 cm. vastag kősorokból készítették, a nyílásokat nagy kőtömbök hidalják át.
Különösen figyelemre méltó a folyosók és a kör alaprajzú helyiségek álboltozatos lefedése és az akkori műszaki színvonalhoz képest magas szintű kőmegmunkálás. A történelem előtti idők építőtevékenységének sok megmaradt emléke ismert a Földünk számtalan helyén. Az építmények közül érthetően a kőből készítettek bizonyultak tartósabbnak, amelyek többnyire kultikus céllal keletkeztek. A növényi és földanyagú épületek sok ezer éve kialakult építési technológiáját ma is alkalmazzák.