emelkedő

A magyar gazdaság gyorsabban bővült az uniós átlagnál

A magyar gazdaság összességében erőteljesebben növekedett az elmúlt néhány évben, mint a többi uniós tagállam átlagosan, tehát az elmúlt években Magyarország érdemben közelített az Európai Unió fejlettségi szintjéhez – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataira reagálva kedden az MTI-vel.

Magyarország tavalyi GDP-je hozzávetőlegesen 14 százalékkal haladta meg a 2010-es év eleji szintet, és mintegy 7 százalékkal múlta felül a 2014-est . A tavaly decemberi makrogazdasági kitekintés alapján idén 4,1 százalékos növekedéssel számol a tárca. A hatéves bérmegállapodás a versenyképesség és a kereslet serkentésén keresztül a bővülés érdemi gyorsulását eredményezi. Magyarország erősödését támogatja az otthonteremtési program felfutása, az új uniós ciklus kifizetéseinek gyorsulása és az ipar teljesítményének javulása is – írták.
A közzétett adatok alapján a bővülés húzóereje a mezőgazdaság és a szolgáltatások voltak.

A mezőgazdaság és a szolgáltató szektor erős évet zárt 2016-ban, miközben az ipari termelés dinamikája lassult, illetve az építőipar teljesítménye mérséklődött, döntően az európai uniós források ciklikussága miatt. Tavaly élénkült a fogyasztás, a foglalkoztatottak száma és a bérek jelentősen emelkedtek. A külső és a belső egyensúly tovább erősödött, a külkereskedelmi többlete tavaly soha nem látott rekorddal közel 10 milliárd eurót tett ki, míg az államháztartás hiánya is érdemben elmaradt a 3 százalékos küszöbtől – közölte az NGM.

A KSH keddi közlés szerint a bruttó hazai termék (GDP) volumene a tavalyi negyedévében 1,6 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez mérten 1,5, az előző negyedévhez viszonyítva 0,4 százalékkal nőtt.  2016-ban a GDP 2,0 százalékkal emelkedett. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző évhez képest 1,8 százalékkal nőtt.

MTI

csok Previous post A csok-igénylések összértéke meghaladta a 100 milliárd forintot
Next post Leier Tavaszi akció 2017