Jakab István László magyar népi falusi ház festmény

A magyar népi építészet

Amikor magyar népi építészetről hallunk és szólunk, legtöbbször a régi földművelő emberek hajlékaira, a magyar parasztság lakóházaira gondolunk. Népi építészetnek tekintjük még a falusi és mezővárosi kézművesek házait, a szegényebb nemesek régi kis kúriáit, a kezdetleges pásztorépítményeket, a parasztság gazdasági rendeltetésű épületeit és a vallásos célt szolgáló építmények egy részét is.

A magyar népi építészet a hongoglalás idején

A honfoglalás előtti évszázadokban a vándorló magyarok valószínűleg leginkább nemezsátrakban – jurtákban – laktak, de téli szállásaikon nem mozgatható házakat és ólakat is építettek. A honfoglalás utáni évszázadokban a magyar ház fejlődését sokféle európai hatás érte és befolyásolta. Táji különbségeinek alakulásában meghatározó szerep jutott a természeti, földrajzi adottságoknak és a társadalmi, gazdasági viszonyoknak. Természetes, hogy más képet mutattak a hegyvidékek fa- és kőházai, mint az Alföld vert falú építményei. Más házat építettek a mezővárosok gazdag parasztpolgárai, mint a faluszéli zsellérsorok szegényei.

A magyar népi építészet a középkorban

A középkorban a magyar ház egy helyiségesből több helyiségessé vált, és az ország középső, alföldi területein megoldódott a korábban szabadon áramló füst elvezetésének technikai kérdése. A régészeti ásatások tanúsága szerint a Duna-Tisza közi falvakban a XV. században már csaknem olyan házak álltak, mint az újkori évszázadokban. Az Alföld élen járt a házfejlődésben. Az itteni újítások és eredmények fokozatosan terjedtek a magyar nyelvterület külső tájai felé.

A magyar népi építészet a XIX. században

A középkorban kialakult magyar háztípusok a XIX. században jelentősen átalakultak. A régi stílusú házat kiszorította, felváltotta az új stílusú ház. (Miként a zenében, ahol a régi stílusú népdalt ekkor szorította háttérbe az új stílusú népdal.) Ez a ház gyakran csak anyagában és méreteiben különbözött a régitől: nád helyett cseréppel fedték, több és nagyobb ablak került rá stb. Máskor a lakáshasználattal összefüggő lényeges változásokra is sor került: nem épült a házban kemence, vagy modernizálták a füstelvezetést stb. Ekkor lett a korábbinál jóval gyakoribb a tornác, ekkor terjedtek el a díszes homlokzatok. A házak többsége azonban a változások ellenére utcára merőleges „hosszú ház” maradt.

A hagyományos falusi és mezővárosi építészet történetének legnagyobb fordulata az 1950-es, 1960-as években zajlott le. E két évtizedben általános lett a korábbi polgári villát utánzó sátortetős kockaház. Ezzel szinte teljesen megszűnt a magyar tájak építészetének sajátos, egyéni arca. Régen az utazó a parasztházak formájáról megtudta állapítani, hogy mely vidéken jár. Ma ez alig lehetséges! Mindenütt ugyanolyan házakat látunk. A rohamos átépítést részben a lakások korszerűsítésének vágya és igénye, legtöbbször azonban csak a divat serkentette. Úgy látszik, Magyarországon kisebb volt a hagyomány megtartó ereje, mint más európai országban. Az utcák képét átformáló építkezések során sok jó állapotban lévő, még lakható, értékes és szép régi ház pusztult el. Szerencsére maradt még néhány hírmondó! Ezek egy részét műemlékké nyilvánították, és eredeti helyükön megtekinthetők. Többségük falumúzeum, tájház. Mások szabadtéri néprajzi múzeumba kerültek: Szentendrére, Szombathelyre, Zalaegerszegre, Szennára, Nyíregyházára, Pusztaszerre és a szomszéd országok hasonló intézményeibe.

A Pantheon Rómában Previous post Az ókori Róma építészetében használt építőanyagok
ókori görög templom Next post Építőanyagok az ókori görög építészetben