Megújul az ország legrégebbi tornacsarnoka

soproni tornacsarnok

Külső és belső felújítást végeznek Magyarország legrégebbi, eredeti funkcióját máig megőrző tornacsarnokán, a soproni Papréti Tornacsarnokon. Az 1867-ben elkészült épület rekonstrukciójára idén 25 millió forintot költenek.

Felújítás önerőből

A felújítást a fenntartó soproni önkormányzat önerőből finanszírozza. A munkálatok július végén kezdődtek és októberre fejeződnek be, úgy, hogy közben a sportcsarnok üzemel. A korábbi években is végeztek már felújítást a csarnokon, például javították a tetőt, rendbe tették a csapadékvíz-elvezetést és a szigetelést mintegy 14,5 millió forint ráfordítással.  Az idei ütemben többek között a homlokzat került sorra, amely modern, úgynevezett lélegző vakolatot kapott.

A csaknem 1000 négyzetméter alapterületű, kétszintes csarnokban három öltöző, a vizesblokkok padlószerkezetei, burkolatai újultak meg, emellett javították a nagyobb tornaterem álmennyezetét, az eltömődött szennyvízcsatornát is – sorolta az elvégzett feladatokat a főmérnök.

A belső munkálatok befejeződtek, a műszaki átadás következik. A homlokzati festés viszont még hátra van – mondta Schekulin Nándor, hozzátéve, hogy a rekonstrukció a következő években is folytatódik majd. A tornacsarnok megépítését a Soproni Torna- és Tűzoltó Egyesület kezdeményezte még 1866 őszén, tornászaik ugyanis egy bérelt teremben gyakoroltak, ami hamar kicsinek bizonyult. A következő év tavaszán már az egylet vezetősége tárgyalta a terveket, és az építkezés májusban el is kezdődött. Az avatóünnepséget 1867. szeptember 22-én a tartották.

MTI